A sörök hatása teljesen elmúlt, az egyetemi bürokrácia zajlik, tőlünk nem befolyásoltan, ráadásul a hét utolsó napján tatunk, aminek a végére egy koli buli volt tervezve. Menza, majd németóra. Próbáltam rávenni az iráni lányt, hogy az aznapi csoportmunkákban ne legyen már annyira buzgómócsing, inkább a kevésbé beszédes, és bizonytalankodó Silviának hagyjuk meg a lehetőséget, hogy a könnyebb dolgokat felsorolja mi meg majd kiegészítjük. Valamiért ez nem akart összejönni, de sebaj Silvia is túlélte a dolgot, nem volt probléma.

Menetközben kiderült, hogy az olaszok, a spanyolok és a japánok is szép számban képviseltetik magukat a kurzuson. Gage mellett van egy furcsa germanisztika szakos lány az USA-ból, de ő a másik tipikus amerikai sztereotípiát testesíti meg (unott, rágózós, haj pakolászós, mindenkit lenézős). Viszont van Heidi Finnországból, ő a tipikus mindig mosolygós, aranyos lány (Azért Fannival nem versenyezhet :P).
Azonban a nap lényegi mozzanata megint csak ezután következett. Anikóval és Katával csaptunk egy bevásárlást még délelőtt a Lidlben, beszereztük a búcsú buli kellékeit. Így a koliba érkezés után vacsora, némi skype, majd még nem teljes bizonyosság, hogy le akarok menni.

Persze az elején asszimilálódni kell, úgyhogy lebattyogtam, ha már épületen belül volt az esemény. Aminek az apropója egy magyar srác volt, aki szintén Zoli és az előző félévét töltötte itt Kölnben, viszont pénteken elérkezett számára a búcsú pillanata. Volt többféle alkohol, meg kellett kóstolni a maradék pálinkáját is. Mi Juliával (orosz lány, aki eléggé betagozódott a társságunkba nagy örömömre) visszafogottabbak voltunk, és többet beszélgettünk. Megtekinthettük mi is a csíkszoknyás lányt, de az általam ismert emberek kevésbé vettek részt a búcsúzkodásban így két részre szakadtunk.
Viszont hozzánk csatlakozott Jarek is, akivel ismét egészen sokat sikerült németül beszélni, lengyel származására való tekintettel felvonultattam az össz lengyel tudásomat (köszönések plusz 5-6 szó), és felvilágosítottam a lengyel-magyar barátságról, és az ehhez kapcsolódó rigmusról (Lengyel magyar két jó barát…). Még később csatlakozott hozzánk Zoli is, aki igyekezett mihamarabb pótolni alkoholbeli lemaradását, majd igen későn befutott Jan is. Eddigre a társaság másik fele bement a városba bulizni, mi laptopról folytattuk a zenélést, és főleg beszélgettünk.
Egyszer csak közfelkiáltással véget vetetünk a bulinak, én a két hazavágyó srácnak megmutattam merre van a villamosmegálló, és mellékesen némi friss levegőhöz jutottam, majd jóízűen elaludtam.

A következő verőfényes csodanapról már született egy bejegyzés így a következő poszt a bonni kirándulásra koncentrál majd. 

Ezzel megfelelően illusztráltam, de mégis burkoltan fogalmaztam ;)

Hát a zuhanyzás másnap reggelre maradt…Hiába voltam előre látó vízivó az este a sörök megbosszulták magukat másnap, fejfájós, nincs rendben a pocim érzéssel töltöttem a napot, ehhez ismételten passzolt az időjárás is. Viszont új, szintén kedves, de fiatalabb tanár nénit kaptunk a németórán. Sabine az óvódai csoport munkákat, papír cetliket részesíti előnyben. Igyekszik interaktívvá tenni az órát. Labdázós bemutatkozással kezdtünk, ahol végre néhány keresztnevet is megtanultam, csináltunk magunknak névtáblát, és belevetettük magunkat az életszakaszok megismerésébe.
Valamivel pörgősebb volt a dolog, de azért még mindig a B1 szintről beszélünk, nem fárasztott annyira. Sőt a szünetre olyan jól voltam, hogy pajtiztam a latin ajkúakkal: Mauritio Venezuelából, Francesco Olaszországból, és Ricard Spanyolországból. Nagyon jellegzetes akcentusuk van, de becsületükre legyen mondva próbálkoznak, csinálják a feladatot, velem is inkább németül akartak beszélni, nem csak néznek, mint hal a szatyorban, ami egy-két csajszira jellemző.

Ez a nap volt a jeles nap, amikor megérkezett az itteni bankkártyám, de akkor még nem sejtettem, hogy ez nem valaminek a lezárása, hanem egy kálvária kezdete…Viszont akkor ezt még nem tudtam, így kisebb SIM-kártya cserélési problémák után elindítottam a magyar deviza számlámról az €-kat a németre (tehát jegyezzük meg ez egy csütörtökről péntekre virradó éjszakát takar).

Ja és voltunk kolis fajtágítón, ami nem volt túl informatív, nagyjából a ne veszítsd el a kulcsod főszabályra és egy füzetkére korlátozódott. A buzgómócsing =) magyarokon kívül a csehországi Martin és a szlovákiai Veronica jelent meg, meg még néhányan. Megismertük a Party Kellert (egy alagsori terem, ahol nagyobb bulikat lehet tartani), és a mosókonyha rejtelmeit, amit autodidakta módon már elmagyaráztattam magamnak :)

Kezdjük talán a klaszikussal :)

Azonban ez a nap nem csak a vonatról, hanem az eddigi első és egyetlen kizáródásomról is nevezetes. Nagy szerencsémre Nikit, az itteni magyar ügyintézőt még időben elcsíptem, így nem kellett papucsban és pizsiben neki indulnom a napnak...Nem volt jó érzés, azóta még görcsösebb ragaszkodás van a kulcs és köztem, és úgy tűnik ez a megfelelő viszony :D

Mivel a csoportváltás nem tűnt esélyesnek úgy indultunk, hogy beszerezzük a németkönyvet. Sikerrel is jártunk, olyannyira, hogy csökkenő készpénz készleteinek is óvhattuk, és kártyával tudtunk fizetni. Aztán ebéd a menzán, most újra a salátás részleget választottuk Tomival, viszont jobban megszaladt a kezünk, így a menünél drágábban, de csomó finom, és egészséges dologgal laktunk jól.
A szeles, csöpörgős, nem szeretem időben átmásztunk a németórára, ahol Frau Berieffel tovább csiszoltuk a német tudásunkat. Jobb volt az óra, egy iráni lány ült mellettem, aki földrajzos, és a férjével érkezett Kölnbe. Az információ után pislogtam nagyokat, de ez nem okozott problémát egész jó csoportot alkottunk Tomival kiegészülve.

Az órát nem érdemes tovább ragozni, túl voltunk rajta. Innentől kezdődött az esti program. Magyarok Zolihoz közeli magas házba be, cuccok le, ámulás a kilátáson a 21.-ről, némi igazítás, pakolászás, majd indulás vonatozni. Viszont a vonaton korlátlan italfogyasztás, a sör nevű italra koncentrálva, így gondoltuk egy Dönerrel megágyazunk a dolognak. Ezt 5-en terveztük, de a végre hármunknak volt türelme és ideje ténylegesen végig várni, míg a bácsi semennyire sem művészien, ámde annál lassabban összeállította a szendvicseket. Nem nagyon lehetett kizökkenteni, és nem hatotta meg, hogy sietnénk. Irigykedtünk rá :P

A továbbra is borongós szemerkélős időben kipipáltattuk magunkat a regisztrációs listán, megeszegettük a Dönerünket, és amikor az eső már nagyon esni kezdett be is gördült a szerelvény. Egy jó állapotban tartott inkább régebbi modell volt a mi Colonia Express-ünk, amire szépen fel is szálltunk. Magyarosan befoglaltuk az ülő helyeket, szereztünk 2 decis poharas sört. Egy pult volt, sok ember és egy mosdó. Aztán elindultunk, az ablakon keresztül a mosvány időben nem éreztük az elementáris igényt, hogy a látványra tapadjunk. Viszont a belső hangulatról némi illusztráció by Zoli. A videón szereplők Jan, Tomi, (másik oldalon) Anikó, az ablaknál én volnék, majd háttal Chris és Peti, aki a végén megindul közénk az Jarek. (Remélem mindenki, mindent jó lát ;))

A nemzetköziség természetesen itt is jelen volt, a portugálok nagy számban és nagy hanggal képviseltették magukat, az ázsiaiak nagy számban és pillanatok alatt becsiccsentve (azért nem tudom, hogy irigyeljem, vagy sajnáljam őket ezért a genetikáért), a többi nemzet a magyart leszámítva kisebb arányban képviselte magát. Sokat beszélgettem az ázsiaiakkal, bár a picit nyávogós angoljuk az alkohollal és az én (több, mint kezdő, de nem májer) angolommal okozott nehézségeket. Aztán Katához, a buddyjához Jarekhez és Janhoz keveredtem valamelyik sörszerző körút alkalmával. Ekkor volt némi városnézés jellege ténylegesen a dolognak, mert a Rajna másik oldalán jártunk, és a két német srác mutogatta a nevezetességeket, majd rájöttek, hogy Katával mindketten beszélünk németül, így váltottunk :) Tudom egyesek szerint betegség, de a német az első idegen nyelvem, és én nagyon szeretem. Ezután újabb japán, dél koreai, belga és kitudja még milyen beszélgető partnereim akadtak, a sörök számolását pedig valahol abbahagytam a kanyarban…:D előkerült még egy magyar srác, aki ELTE-s. Szóval körbevonatoztuk a várost, néhány megállóval (szigorúan eldugott lepukkant helyeken, véletlenül sem nevezetességeknél). Viszont felismerni véltem az arénát, ahová a világifjúsági találkozó idején nem tudtunk bejutni :)
Az induló állomásból végállomássá avanzsált helyre elég későn érkeztünk. Így a terv, hogy az alkoholt tánc formájában is ürítem a szervezetemből kimaradt, mert Köln városában hajnal egyig járnak a KVB járatok, csak hétvégén van éjszakai. Úgyhogy félórára nem volt kedvem bemenni semmilyen szórakozó helyre, főleg fizetősen, szóval pár grüngürtelivel a kolifelé vettük az irányt.
 

Kivéve, amikor az embernek fáj a feje (mint a megérkezésünkkor), vagy másnap a Colonia Expresszre készül.
A címben említett hely az egy héttel későbbi események kapcsán főbb szerepet kap, így legyen elég róla annyi, hogy nem mentünk :)
Viszont az egyikünk számára sem túl érdekfeszítő németóra után összegyűlt a magyar branch és valahogy egy Kaiser’s-ben kötöttünk ki, így olyat tettem, ami középiskolás éveimben nem vonzott, óra után (tegyük hozzá este 6ról beszélünk) söröztem.

Sokan tudják, hogy nem vagyok sör fan, kicsit több, mint egy éve gyakorlom a sörözést rendszeresebben, azért azoktól már elég messze vagyok, akik kijelentik, hogy utálom a sört, illetve nem iszom soha. Viszont ezen a napon sikerült egy nagyon finom(!) sört beválasztani a neve Gilden Kölsch. Olyannyira jó volt, hogy enyhén fejbevágott, így szinte spiccesen ejtettem meg a közös bevásárlást a Lidlben. Ez a Neumarkton volt, ahol a rodenkircheninél nagyobb a bolt, és olyanokra futja, mint kenyérszeletelő. Bevállalós voltam, hát kipróbáltam, és sikerült, lett frankó szeletelt kenyerem (még a 3 féle vastagságból is választhattam), mindenféle magvakkal, és természetesen barna (a fehér kenyér, mint olyan ismeretlen, a Brötcheneknél is a mindenféle teljeskiőrlésű és magvas változatok dívnak, szóval egészségesség, vagy mi :)). Viszont még tartogatott érdekességeket a bolt, 39 centért tudtam Holstent beszerezni. Ja és a 33 centért vesztegetett Müller desszertekről már nem is szólok :).

Aztán közösen vacsiztunk, amellé még egy „üveg”sör (tudniillik visszaváltós műanyag, most néhány elborzadó pasi arc jelenik meg, hogy te jó ég, az nem úgy koppan, és egyébként is pfej) lecsúszott, szerencsére nem bizonyult rossz választásnak. Szóval megfelelően alapoztam a másnapi vonat bulira.
 

Elöljáróban annyit, hogy bocsi, hogy megint majdnem egy hete nem nagyon lehet tudni mi van, de az elkövetkező pár(?)oldalon majd magyarázatot kaptok az írás hiányára :)

Szóval ott hagytam abba a kronologikus mesét, hogy népnevelő graffitiket fotóztam. Ehhez kapcsolódik, hogy jelenleg is zajlik a városban a Cityleaks fesztivál, aminek a termésére nagyon kíváncsi leszek (néhány már elkészült alkotás itt (fb előny :))). Már néhány erasmusos pajtit beizzítottam Facebookon a dologra, és a postom után Jan (a szombati idegenvezető, aki kulturális élet terén informált) elismerően reagált =).

No de ez az esemény még tart egy darabig, nekem viszont beszámolni valóm van :) Kedd reggel útra keltünk, hogy kiderüljön ki, mikor és milyen szintű csoportba fog járni.
Jelentem a B1 kategóriát sikerült megütnöm, ami a saját magam számára még elfogadható kategóriát jelentette. Erre a szintre kerültünk többen is, sőt Bekivel és Tomival egy csoportba is. Sőt az egész magyar kompánia délután fejleszti a némettudását majd 3 órában a hét minden munkanapján.

Tankönyv megnézés, nyomtató kipróbálás és a kolis szerződés februárig történő meghosszabbítása után (nem érdemes rá több szót vesztegetni, de nem 2 perc volt, és ja szóval úgy néz ki maradok :)) Tomival úgy döntöttünk nem érdemes a kétszer 30-40 perces oda-visszautat bevállalni, így fogtuk magunkat, és a nem túl megnyerő, szeles időjárásban a Neumarktra indultunk. Ennek eredményeképp felszerelkeztünk péksütivel tízórai címszó alatt (nagy volt a kísétés, hogy a majd 2€-s nugátos perecet válasszam, de azt nem érdemeltem meg ilyen teszt eredménnyel) így az aznapi akciós, akkor frissen sült óriás Käsebrötchennel vigasztaltam magam. Aztán addig gondolkodtunk, hogy hol üljünk le megenni, míg elindultunk a Dómhoz. Mondanom sem kell, hogy bár akkor épp sütött a nap az óriás Platzon levitte a fejünket a szél, de találtunk egy védett helyet, így kellemes környezetben fogyasztottuk el a szerzeményeinket és figyeltük a Dóm lépcsőjén ücsörgőket illetve a Hauptbanhofról kiözönlőket. Aztán minden mindegy alapon (már időjárást tekintve), és mert sok időnk volt megpróbáltuk a Rajna-partot. Egész elviselhető volt, jöttek-mentek a hajók, így elindultunk a folyó vonalát követve. A hajóállomáson sikerült végre épkézláb képeslapokat vennem, és bélyeget is hozzá, így az első adag nemrég elindult, az legyen meglepetés, ki részesül az induló körből, és aki kimarad, ne szomorkodjon, amint elérhetővé válik a pénztartalékom és nem a korlátos kp-re hagyatkozom kizárólag, újabb adag indul majd útjára. :)

A lapok után tovább haladva a csoki múzeum előtt vezetett az utunk, sajnos most csak kívülről az üvegen keresztül, de egészen közelről csodáltuk meg az ínycsiklandó csoki szökőkutat. Elhaladtunk az olimpia történeti múzeum mellett, majd megérkeztünk az elfelezett T-hez hasonlító házakhoz. Itt megvizsgáltunk mindent töviről hegyire mi, hogy van, milyen hajókat lehet látni az ablakból, és hogy vannak a hidak lábai. Az egész folyó nagyon tetszik, a düsseldorfi hajókirándulás ötletét még nem vetettem el végleg =).

Ezt követően közeledett az ebédidő, így visszakanyarítottuk magunkat a menzára, láttunk egy óriás műkaktuszt (nem érdemelte meg, hogy lefényképezzük).
Lényeg, hogy az olcsó ebéd után ismét a német kurzus helyszínére fáradtunk. Kiderült, hogy Gage, a szerintem itt lévő legszimpatikusabb amerikai srác is a mi csoportunkban van, és a többiek is aranyosnak tűnnek. Az első napokban még 20 körüli volt a csoportlétszám. Miután ezt felmértük berobogott egy néni, akitől egyesek megijedtek, majd kezdetét vette a tanítás. Frau Berief módszeresen magáz minket, és a vezetéknevünkön szólít, amitől többek hátán égnek áll a szőr :D. Az óra feladata, kettesével ismerkedés volt, én Silvia mellé kerültem, aki Olaszországból érkezett és pedagógiát tanul. Az óra alatt párunk számára kiderült, hogy nem egészen vagyunk egy szinten a csoport tagjaival, és sajnos nem ők a jobbak…és nem tudom nekem milyen akcentusom van, de a spanyol ajkúak és a ázsiaiak elképesztőek.
Az órák között negyedórás szünet van, amikor lehet harcolni a wc-kért, főleg a Damen feliratú ajtó mögött :) Az óra végén megkérdeztük a nénit, hogy nincs-e lehetőség magasabb szintű csoportba jutni, amire nemleges volt a válasz. Így egy hónapig néha kicsit rosszalkodva, néha ügyeletes állandó válaszolóként ebben a csoportban fogom eltölteni a következő hónapot, valami csak ragad rám :P

 Rendhagyó és rövid bejegyzés lesz, viszont fontosnak tartom, hogy már most szerepeljen :)

Szóval ma nagyon jó napom volt, minden úgy és akkor történt, ahogy és amikor akartam :)

Az egész igazából tegnap este kezdődött, amikor még nem túl nagy kedvel részt vettem egy most hazautazó magyar srác búcsúbuliján. Megint jó nemzetközire sikeredett, többen ott voltak az új pajtásaink közül, sőt két német cimbit is sikerült elhívnunk, pedig a városban ellen party volt a spanyolok és a portugálok szervezésében:D

Úgyhogy ma reggel ennek az élményével ébredtem, verőfényes napsütésre, magamtól :) Megörülve ennek fogtam magam és lezuhanyoztam, majd felderítettem a mosókonyha rejtélyét. Az összes 12 nap alatt hordott színes ruhám, és ágyneműm töltötte meg egyszer a mosógépeket, így csak akkor éri meg 1-2€-ért mosni, hogyha ilyen mennyiség összejön. Viszont most összejött ez a jó nagy kupac, és a korábbi súgásoknak hála tudtam, hogy úszhatom meg 1€-ból a mosást az előirányzott 2 helyett.

Amíg a ruhák tisztultak megreggeliztem, és pakolásztam a szobában, majd a napsütötte erkélyen kiteregettem a ruháimat, és mivel a szél is lengedezett a nemrég beszerzett csipeszeimet is hadrendbe fogtam :) Ezután következett a nap programja, a függöny készítés, a hagyományos tű cérna kombó helyett a mécses öngyújtót választottam, mert az anyag lehetővé tette :) És jelentem elkészült a nagy mű igen, van függöny a szobácskámon, és szépen lengedezik a szélben, ha hagyom neki :) Mindezek után kiporszívóztam az egész helységet, és úgy éreztem ma letettem valamit az asztalra :)

A következő akcióm az volt, hogy skype-on végre egymásra akadtunk kedvenc, Észtországba szakadt Tomimmal, aki nem azonos a bőrönd emelgetőssel, és nagyon jót beszélgettünk, mindemellett pedig különböző scenáriókat vázoltunk fel, hogy Európa mely országában és városában lenne érdemes találkozni ;) Ezt követően további pakolászás következett, de már nehezen viseltem, hogy nem a szabadban élvezem a napfényt, így a fényképezőgépemmel felszerelkezve hozzáfogtam Rodenkirchen városrész felderítésének. Olyan jól sikerült a túra, hogy lett minden alapanyagom egy karalábé leves elkészítéséhez :D, és felmértem a REWE kínálatát is. Aztán nem bírtam magammal és amúgy szatyrostól folytattam a sétát a kellemes időben. Nem tudom, hogy itt hogy lehetséges, hogy hét közben van rossz idő és hétvégére javul meg, de jobban tetszik, mint a fordított otthoni változata. A képek majd feltöltésre kerülnek, most csak a "száraz tények". Amik nem is olyan szárazak, mert elértem a Rajna-partra. Az óceánnal való találkozásom óta picit megváltozott a viszonyom a vizekhez, de még mindig teljes mértékben le tudnak nyűgözni. Volt kajak szlalom pálya, híd, Rajna-kanyar, horizonton nevezetes hidakkal, Dómmal, tv-toronnyal, stb.

A jó másfél órás sétát követően újabb skype-olásra került sor, és most végre sikerült magam láttatni nem csak hallatni a szüleimmel, aminek eléggé örültem.

Végül fogtam magam és megfőztem az első levesemet itt, nevezetesen karalábéból (80 Ft-nak megfelelő összegért vettem, és 1kg liszt is ennyibe került!). Bo a brazil szinttársam is a vacsorájával foglalkozott így nem unatkoztam főzés közben. Kiderült, hogy nem ismeri a karalábét, így kénytelen volt megkóstolni :) azt mondta olyan íze van, mint egy gyümölcsnek, ami elromlott, és zöldség lett belőle, de ízlett neki állítólag :). Fűszerek hiányában nem lett túl gazdag a leves, de a jóval korábbi brokkoli leveses próbálkozásomhoz képest szuper lett, nem volt gond sem az olajjal sem a csomókkal. Ellenben Bo valami tésztás dolgot vett, amit ő lelkesen nekiállt megsütni, de pár falat után kiderült, hogy főzni kellett volna, sebaj. Leves formájában már nem tartott igényt a karalábéra, de vacsi közben beszélgettünk, és kiderült, hogy Brazíliában az a szokáshoz, hogy akik járnak valakivel ezüst gyűrűt hordanak, amit eljegyzéskor aranyra cserélnek. Nekem elsőre tetszett ez a szokás, mondta is, hogy náluk ez az első dolog, amit megnéznek egy lányon, hogy van-e gyűrű a kezén :)

A vacsora és az álmokról való beszélgetés befejeztével még kedvem támadt némi nutellás kenyérre, így egy újabb fontos pont került kipipálásra a korábban megnevezett listán =)

Holnap Bonn városát fogjuk meglátogatni szervezetten délután. A fényképező elemei már a töltőben, és ígérem hamarosan felfedem a titkot, hogy melyik német csoportba kerültem, milyenek az órák, és, hogy mi minden mókákban volt részünk Colonia Expess fedőnéven. Ja és jó hír, hogy szép lassan aktívvá válik a német bankkártyám, amivel kinyílik majd a világ :)

Szóval most jó, úgy érzem berendezkedtem, persze ez-az még lóg a levegőben, de az alapok stabilizálódtak, ami számomra nagyon fontos.

Drukkoljunk, hogy még sok napsütéssel megtöltött napban legyen részünk! =)

Szeptember 5-én új nap virradt és a hétvégi lazulás után újra nyakunkba vettük a várost, hogy beszerezzük a további elengedhetetlen kártyákat, papírokat, meg amit még ki lehet találni. Előtte még kihasználtam a kedves (most már biztos, hogy) kameruni lány kedvességét, mert megengedte, hogy a zsír új, még teljesen becsomagolt hajszárítóját használjam.

A nap további részében a mindenféle tárgyaimat sakkoztam, eleget tettem mindenféle leveles kötelességemnek, skype-oltam,blogoltam, ja és Bo-val a konyhában diskuráltunk kicsit. Megtudtam, hogy szoktak összeülős estéket tartani a szinten, amikor közösen főznek, és legközelebb én is meg leszek hívva :). 

Ahogy ígértem a történetet a hétvégi eseményekkel folytatom.

Pénteken nem volt semmi kötött dolgunk, így lehetőségem volt a középiskolás cserekapcsolatom szüleivel találkozni, akik révén sikerült ágyneműhöz, párnához, paplanhoz, és még egy csomó hasznos dologhoz jutnom, ami a koli szoba otthonosabbá tétele mellett a pénztárcámnak is jót tett. Apropó, aki jön hozzám, eszébe ne jusson törölközőt hozni, mert rengeteg van, annál inkább javasolt majd valami polifoam, de ezt átbeszéljük az érintettekkel.

Mielőtt a kedves Paul családdal találkoztam felkerestem a kolihoz közeli Lidlt, és megejtettem az első bevásárlásom. Az árak itt elég jók a kínálaton még lehetne mit fokozni, de élelmiszer beszerzésre kiváló. Ez a vásárlás elsősorban a reggelire koncentrált és pár elengedhetetlen dologra, meg persze felmértem a terepet, és az úton ismerkedtem a környékkel (életnagyságú birkaszobor az előkertben, amiről 200 méterről még nem tudod eldönteni igazi-e). Igazi nyugis kertvárosi hangulat van, szépen sütött a nap, és folyamatosan erősödött is. 

Úgyhogy bevásárlás (szigorúan kp-ben, mert valamiért nem szertik a dombornyomott Maestrot…de majd a „deutschebankossal”!), reggeli, e-mailkattogtatás. Örömködés a nekem hozott dolgoknak, majd irány az IKEA, hogy abszolút lakályossá és komfortossá tehessem a szobát. Egy IKEA túrát nagyjából mindenki el tud képzelni (az viszont számomra is rejtély, hogy hogy lehet péntek kora délután ennyi ember ott, jószerével alig találtunk helyet az óriás parkolóban), különösebben nem spiláztam túl a dolgot, mégiscsak egy félévről van szó, eddig, úgyhogy a dekorációk a polcokon maradtak. Viszont vettem 5€-ért kis asztalt, szintén 5-ért asztali lámpát (nagyon szép piros 13€-ról volt leárazva, és pörög, forog, hajlik, multifunkciós, mert állólámpának is lehet majd használni, szóval elégedett vagyok vele nagyon és azóta beváltotta a hozzá fűzött reményeket:)), egy plusz széket, hogy ne az legyen a gyakorlat, hogy nappal az ágyon éjjel a székemen tartom a ruháimat, és még néhány szükségesnek tűnő apróság. Sajnos a függöny beszerzés elmaradt, de azóta arra is vannak tippjeim, hogyan valósítsam meg, és valószínű valami cserepes növényt még szerzek, vagy veszek avokádót és elültetem a magját (egy korábbi kép a sikeres nevelésemről) ;).

Végül az IKEA és a hosszabbító beszerzés után lepakoltuk a zsákmányt a szobában és ebédelni indultunk. Kicsit hosszúra nyúlt az odavezető út, viszont cserébe kaptam egy városnézést (értsd, eltévedtünk =)). Ekkor néztem ki a Médiaparkot a hengeres üvegépületeivel, és az előtte lévő tavacskával, híddal, kacsákkal. Láttam a táblákon, hogy van egy Heilige Ursula templom is (a soproni Orsolya tér óta, gyűjtöm az orsolyás elnevezéseket, na jó Krakkóban csak szent Annát találtam, de az is azért jó ;)), meg úgy egyáltalán kicsit alakult a térkép a fejemben.
Az ebéd előtt betértünk egy mécses gyújtás erejéig a Dómba, meglepve tapasztaltam, hogy itt nem fix áras, hanem annyit adhatsz, amennyit jónak látsz, nekem ez nagyon szimpatikus, és pozitívabb viszonyulás az oda betérőkhöz szerintem.
A Dóm még mindig csodálatos, a belsejét újra fel kell fedeznem tüzetesebben is, most nem volt kedvem a turista áradatban nyomakodni, és egy látogatás a toronyba az 500 lépcsőn felfelé az alapvető tervek részét képezi.
Ebéd után további városnézésre és sétára nem vállalkoztam, bár az idő igencsak kedvezett nekünk. Hétágra sütött a nap, nagyon kellemes nyári idő volt. Beszéltem telefonon Daniellel, ő volt az Austauschpartnerem még anno (érdekes volt németül telefonálni, és hogy egész jól megtaláltuk a hangot ennyi idő után is…bele gondolni is sok, 6-7 év).
Meglepetésként belefutottunk szintén a Dóm előtt egy leszbikus pár esküvői menetébe, ami két riksából állt (egy a párnak, és egy a tanuknak). Mielőtt valaki a képeket hiányolná, nincsenek, teljesen lekötött a látvány és az információk feldolgozása, plusz a gépem sem volt nálam. Érdekes volt mindezt a Dóm előtt látni, úgy, hogy tudom, hogy a város a melegek fővárosa, és azért is, mert nem két menyasszony volt, hanem az egyikük férfinek volt öltözve szmokingban.
Mindezeket követően a Paul szülők minden tiltakozásom ellenére visszahoztak a koliba, nem hagytak tömegközlekedni, és úgy váltunk el, hogy valamelyik hétvégén meglátogatom őket, és lesz alkalmam a többi volt cserediákkal is találkozni, ha éppen ott lesznek (óhatatlanul megindult a nosztalgia bennem, hiszen ezekhez az emberekhez köthetőek az első komolyabb idegen nyelvű tapasztalataim, és az első szülőktől távoli, külföldön töltött idő).

A (hogy miért hívják Grüngürtelnek? :)) búcsúzás után kicsit összekaptam a szobámat, ami inkább egy bombatámadás utáni csatateret mutatott a frissen érkezett dolgok miatt. Majd belélesítettük anyuékkal a skype-ot és élesben is kipróbáltuk a technikát :) (Köszi Dávid, a szemmel verésed óta még mindig egész jól működik :D). Jó volt látni és hallani őket, töviről hegyire mindent elmeséltem, elkérdeztek, elmondattam. Igyekeztem feldolgozni a levél kupacot, és minél ügyesebben visszaemlékezni a blogra megírandó dolgokra. Plusz kiderült, hogy majd csak kedden reggel derül ki, hogy melyik csoportba és milyen időpontra kerültünk a németkurzuson.
Szombaton szó szerint arra keltem, hogy hasamra süt a nap, nagyon tetszik a szoba :)
Verőfényes napra ébredtünk tehát. A tervem az volt, hogy megmentem magam az éhhaláltól, mert itt ugye nincsenek nyitva a boltok vasárnaponként és előre kell gondolkodni (még jó, hogy koliban lakom, és kedvesek a szinttársak, így talán feledékenység esetén is van esély megúszni a koplalást :)).
Szóval felkerekedtem szatyorral és fényképezőgéppel felszerelkezve, szandálban és rövidnadrágban(!). Tekeregtem a kis utcákban élveztem a napfényt, és szorgalmasan kattingattam, úgyhogy már van alapanyagom a képkövetelők igényeinek kielégítésére :).
Visszafelé úton újra megcsodáltam a luxus autók garmadáját az utcákon, majd a koliba érkezve megsütöttem az első wurstomat. Kifejezetten finom volt, örülök, hogy a dupla csomagot vettem :).

A következő programunk egy városnézés volt, amit a helyiek szerveztek nekünk, alapvetően a buddy-jaink részvételével. Mi magyarok lelkesek voltunk bár 8-an egy buddy-t tudtunk felmutatni (Kata Jarek-jét), aki viszont ez alkalommal nem ért rá. Így a menza előtt a törökökhöz csapódtunk, megismerkedtünk Atával, Putnaval (?asszem), és még egy sráccal. Na nekik viszont volt egy egész ott lévő buddyjuk, Jan.
A túra a térképek kiosztásával kezdődött (nem ez még csak a 123., szükség lehet rá), ami egyébként hasznos, mert ilyen laminált vízállós anyaga van, és Bonn térkép is van rajta.
Úgyhogy Jan vezetésével neki fogtunk a városnézésnek, aminek az első állomása a többiek éhségének csillapítása volt :). Miután mindenki falatozott nekivágtunk a hétágra sütő napon az Universität Straße-nak. A név nem megtévesztés, és talán már írtam is, itt bizony mindenhol az egyetem épületei vannak, mondjuk a közel 44000 diákot el kell tárolni valahol. Szóval sétáltunk-sétáltunk, beszélgettem a csoportban lévő orosz Juliával, aki szintén kolistársunk, picit a törökökkel. Beértünk a Hirosima-Nagaszaki parkba, ami a kedvenc zöldterületeim egyike, egy egészen nagy tóval megbolondítva. Az emberek úgy viselkedtek, mintha strandon lennének, és bikiniben süttették a hasukat. Ezután már megközelítettük a belvárost (Jan egy éve kölni diák szóval nem volt túlzottan sokkal több fogalma a városban lévő dolgokról, sőt Abertus Magnusró sem tudott nekünk semmit mondani*), viszont valahogy vele kezdtem beszélgetni, és a kulturális életről meglehetősen képben volt, úgyhogy a plakátokról már kiszemelt programokról, rendezvényekről részletesebb ismertetést kaptam, átváltottunk németre, és elég jó tippeket adott, hogy mit érdemes megnézni. Kiveséztük, hogy már jártam Kölnben, így az alapdolgokat, mint Dóm, csoki múzeum azért vágom :) Ekkora kiértünk a Rajna partra, fotózkodtunk, nézelődtünk, és megállapítottuk, hogy még mindig marha meleg van. Viszont ezt nem kompenzáltuk azzal, hogy bemenjünk a jó hűvös Dómba, szóval ez egy következő túra tárgya lesz.
Így a Dóm tövében lévő Hauptbahnhofon, búcsút vettünk Jantól (és Katától, aki még mindig postát keresett :)), az esti viszontlátás reményében…

*Albertus Magnus, középkori polihisztor, akit szenté avattak, a kölni egyetem jelenlegi Hauptgebäudéja (nem felvágásból, hanem mert jól esik német szavakat használni =)) a róla elnevezett téren van.
Szerintem ha nálunk ismertebb lenne, lehet a Corvinus név helyett ő lett volna még versenyben Mekk Elek mellett (Szabó Kristóf egyetem összevonás, 8:33tól). A vicc, hogy van egy Albertus Magnus szobor az egyetem előtt, ami formavilágában erőteljesen hajaz az „E” aulában ücsörgő Marx bácsira (nem, még nem fényképezkedtem vele :P)

Kezd kicsit hosszúra nyúlni a fő cím, de majd szól az, akit zavarnak a túl bő lére eresztett gondolataim :)

Az első szeptemberi napsugarak már 7 óra körül ébresztettek, én pedig hagytam, mert kipihentnek éreztem magam =). Így volt időm az elhanyagolt e-mailekre, reggelizni, és kizárni magam. Merthogy, olyan csodakulcsaink vannak, amik mindenkinek nyitják a saját szobáját a 4 fürdőt és a konyhát a mi emelet részünkön, plusz az egész koliban mindenki be tud jönni ezzel a kulccsal az alsó kapukon és bemehet a mosóhelységbe. A szépséghiba a dologban, hogy az ajtókon kívülről nincs kilincs, így ha az becsukódott és a kulcs benn van, akkor buko.

Érzékeltem a probléma lehetőségét már este is, amikor a feliratokat olvasgattam, meg amikor azt hittem örökre bezártam a konyhát... :). Reggel viszont meg is valósítottam, mert az egyik fürdőben hagytam a kulcsom. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy hallottam, hogy valaki zuhanyzik egy másik helységben. Így a szintlakókkal való első találkozásom pizsomában némileg kétségbe esve történt, így nem is volt időm megrökönyödni, hogy mennyire fekete a srác :). El nem tudom képzelni mi történt volna, ha a szobámban hagyom a kulcsot. Az incidens óta mániákusan szorítom magamhoz a kulcsot, és már a fürdés idejére is meg van a technika :)

A malőr után befejeztem a készülődést és elindultam a többiekkel megbeszélt találkozási pontra. Miután összegyűltünk segítettünk egy cseh lánynak a beköltözésnél, majd elindultunk a villamoshoz, megtudtuk Tomival merre van a rövidebb út, így már nem hiába keltünk fel aznap sem :). Jó időben megérkeztünk a bebugyolált egyetemre, fél 11ig beszélgettünk és figyeltük, hogy növekszik körülöttünk a tömeg. Jó félórás késéssel elkezdtek beengedni a terembe minket...egyesével. Kiszámoltam egy 800fős előadóban ültünk, az ültetés miatt közel 200 emberről volt szó(ez csak FYI).

Nem izgultam különösebben a teszt miatt hiszen a lényeg az volt, hogy részt vehessek a kurzuson és fejlődjön a németem, hogy könnyebben teljesíthessem majd az itteni tárgyakat. Persze az elején azért ott volt a jótékony mennyiségű adrenalin, ami segít a koncentrációban.

Két része volt az úgynevezett Einstufungtestnek, egy hallás utáni értés, és egy Lückentext (lyukas szöveg). Nekem tetszettek a feladatok örülnék ha az 5 lehetséges szint közül a legmagasabb három valamelyikébe kerülhetnék, talán a második legnehezebbre van esélyem, majd kedden kiderül.

A teszt után kiértékeltük a történteket, majd bevettük magunkat az egyetem menzájára. Itt két lehetőségünk volt. Lehetett menüt enni, illetve a salátabár részben mindenfélét összeválogatni és a súlya alapján kifizetni. Többekkel közösen a menünél kígyózó hosszú sor miatt a salátás részt közelítettük meg. Nagyon guszta és finom dolgok voltak, olyannyira, hogy nagyobb volt a szemem, mint a gyomrom, és egy kisebb résztől meg kellet válnom.

Ebéd után a frissen megismert, de szinte azonnal boldog szülinapot kívánó mexikói sráccal és a francia haverjaival lógtunk. Pierről még az is megmondja, hogy francia, aki még életében nem látott, de ő is aranyos. A kurzusokról és vizsgákról szóló prezentációra nagy hordákban vonoltunk, ahol ismét összeakadtunk Alexiával a belga lánnyal, akit még kedden tájékoztattunk az eseményekről, és sok-sok portugál srác is bekapcsolódót a beszélgetésbe. Kisebb tévelygések és viták után meg találtuk a termet, meghallgattuk az előadást, ahol főleg vért és könnyeket ígértek, de az ott hallott információk feldolgozása a hétvége gondja lesz.

Ezután mivel úgy tűnt van esélyünk rá, hárman nekivágtunk a bankszámla nyitásnak. Ez egy kisebb sétával kezdődött és a Deutsche Bankban ért véget. Nagyon kedvesen fogadtak minket, nagyjából olyan feltételekkel - talán szélesebb szolgáltatási körrel - mint a Commerzbanknál. Két ügyintéző nénihez kerültünk, én voltam a magányos harcos, mert gondoltam én megpróbálok németül is boldogulni. És tényleg sikerült, teljesen egyedül nyitottam egy német Giro-Kontot. Persze ehhez kellett, hogy a néni nagyon kedves és segítőkész legyen. Mindenféle azonosítókat megadott nekem, kaptam bevásárló kocsi érmét, és észrevette, hogy előző nap volt a szülinapom, ami szintén jól esett. Azonban ez még mind semmi, mert nem volt nálam a városi regisztrációmnak a lapja, így fél 5-kor elindultam, hogy 6-ig visszaérjek vele. Szerencsém volt, mert találtam buszt, ami elvitt a Neumarktig, ahonnan át tudtam szállni a kolihoz vivő 16-osra. Viszont a nagy rohanás ellenére (azért a cipő lecserélése szandálra belefért és nagyon jól esett) csak 18:10-kor értem vissza. Már be volt csukva minden és a rolók is félig le húzva, de láttam, hogy még ott vannak az emberek, így egy életem, egy halálom bekopogtam. És láss csodát nem elküldtek melegebb éghajlatra, hogy zárva vannak, hanem kedvesen megkérdezték mit szeretnék, utána szóltak a nénimnek, aki már/még várt(!), gyorsan lemásolta a papírt és utamra engedett.

Hihetetlen élmény volt főleg az előző napi faxolásos jóindulat után ilyen komoly mértékben tapasztalni, hogy így is működhet szolgáltatás.

Levezetésként ettem egy Nusseckét (leírhatatlanul finom: marcipános ízű, de annál levegősebb állagú massza, az alja csokiba mártva, a teteje pedig gazdagon szórva mogyoróval...nyammm!). Majd megtapasztaltam "A" tömeget, félelmetes volt csúcsidőben utazni. Leesett, hogy azért nem fogyatkoznak az emberek a szerelvényen a városból kifelé haladva, mert ez az a járat, amivel el lehet jutni Bonnba is. Felüdülés volt leszállni 2,5 óra rohanás és utazás után.

Viszont a nap nem csak azért zárult jól, mert megint sok mindent elintéztem, hanem azért is, mert összeültünk pizzát enni, és sörözni a többiekkel a másik épületben. Utána pedig találkoztam a szintlakótársaimmal, akik elmondták a legfontosabb tudni valókat, és hozzáadtak a koli fb csoportjához.

Azóta már bővült a tudásom és tudom, hogy a brazil Bo (Bolivar), a kameruni Andreo (vele ismerkedtem meg reggel :)) mellett, a szinten lakik még Yu, aki szerintem kínai, és még egy fekete bőrű lány, de az ő nevét nem sikerült megjegyeznem, és nem tudom, hogy szintén kameruni, vagy guineai. Lényeg a lényeg, hogy egy multikulti társaságba kerültem, eddig mindenki aranyos. Véletlenül az Andreo által használt fürdőbe költöztem be (mindenkinek van egy fő helye a négyből, ahol a cuccait is tarthatja), de ez sem okozott problémát, még mindig szimpatikus a hely.

Az négy fejezet benyomásairól és a mai IKEA túráról a következő bejegyzésben olvashattok majd :) (Lassan elmehetek szappanopera írónak :D).

 Szóval ott hagytam abba, hogy egy eseménydús nap után a szállásra visszaérkeztünk.

Itt az a hír fogadott minket, hogy a többiek mind be tudnak már aznap költözni a végleges kolinkba. Nosza mi is fogtuk magunkat próbáltuk hívni a fazont, aki ezeket a jó kis információkat tudta adni. Menet közben, hogy csavarjunk egyet a dolgon még az új SIM-eket is beizzítottuk. A végkonklúzió az lett, hogy a biztos beköltözőkkel küldünk mindannyian meghatalmazást, hogy ha lehet vegyék át a kulcsainkat mi meg majd át érünk. Ez azért volt ilyen fontos, mert mint most már tudjuk a koli jó 30-40 perces utazásra van az egyetemtől, és az idő beosztásunk úgy szólt, hogy 9-től költözhetünk csütörtökön a koliba, és 10:30-tól már írjuk a német kurzushoz a szintfelmérőt az egyetemen, ez szerény számítások szerint is nagyon korán kelést determinlált.

Tehát elindultak az első emberek, csomagok és a szerződések. Mi Tomival a nagy ijedségre tekintettel, amit a meghatalmazások nyomtatása keltett (nekem volt még itthonról nyomtatva!), hogy úgy döntöttük megnézzük errefelé milyen gyrost csinálnak (igen, Németországban a legközelebbi ilyen jellegű hely ott nem egy döneres volt :)). Szerencsére nem csalódtunk, mindketten jól laktunk, én az este folyamán még kétszer ettem az óriásból, és így is alig akart elfogyni.

Mire visszaértünk segíthettünk Katának kipakolni, mert ő volt még biztos. Vele utazott az én bőröndöm is. Az odafele útjukon felhívtak engem, hogy nem találnak a kolis listán...egy kisebb szívroham kihordva lábon..., majd úgy döntöttem, hogy a csomagom ott van, legfeljebb reggel elmegyek megnézni, hogy hogy is van ez (mert a szerződés az autóban maradt, így csak a nevemet tudták a bérlő számomat nem). Rövid időn belül kiderült, hogy csak adminisztrációs hiba és mi is költözhetünk Tomival. Nagy volt az öröm, úgy éreztem ez egy igazi szülinapi ajándék :)

A villamoson már nagyon fáradtak voltunk, pedig csak sejtettük, hogy körülbelül hol kell leszállnunk majd tovább mennünk. Ennek örömére egy kisebb kört tettünk a lehűlt, ámde tiszta levegőjű külvárosban (családi házak, erdő, rendezett porták, drága autók), míg elértük a Grüngürtel Staße-t. Kisebb nagyobb zökkenőkkel mindketten a kulcsainkhoz jutottunk, de fordítva. Tomi újra a bőrönd emelgető szerepben tetszeleghetett, ami azok után, hogy útközben még csokit is kaptam tőle, hosszú időre biztosította a jó benyomást róla bennem :)

Az ötödiken a sikertelen próbálkozások után Tomi beengedett a nekiadott kulccsal a szobába, ahol a várt ágy, asztal, szék, szekrény, polc kombónál több fogadott. Hátrahagytak nekem egy ruhaszárítót az erkélyen, pont elég vállfát (még akár a vendégeknek is jut), és egy modemet (bár ez talán jár). Kicsit felfedeztem a közös helységeket, szöszöltem a papírjaimmal, lezuhanyoztam és a hálózsákomban, azt hiszem már tényleg 23 évesen, álomra hajtottam a fejem. Jó érzés volt meglepően, nem zavart az egyedüllét, sem a függönyök hiánya. A kutyus velem volt :).

Másnapra sikerült kialudnom a fejfájást, és bár konstatáltam, hogy szülinapom van az ünnepélyesség érzése nem fogott el kifejezetten...

Korán útra kellett kelnünk, mert mind a hatunk úgynevezett buddy-ja nem ért rá még jó darabig (dolgozás, Észtország, egy hónapos thai körút), és a többiek előzőnap találtak egy kedves lányt, aki segített nekünk, hogy regisztráljuk magunkat Köln városába. Bár 9-kor nyitott hivatalosan a hely, mi 40.-ként kaptunk sorszámot 3/4 9-kor. Elfogadható hosszúságú várakozás után egy színesbőrű ügyintézőhöz kerültem, akinél megcsillogtathattam a német nyelvtudásom. Fénymásolás, kattingatások, és a vallásom kikérdezése után kaptam egy szinte teljesen üres papírt, ami azt igazolja, hogy én bizony ebben a városban rontom a levegőt több, mint 3 hónapig (előreláthatólag 6-ig).

 A következő célpontunk a KVB iroda volt, bérletszerzés ürügyén. Nem ironikus, hogy a helyi BKV-t így hívják? :) Előtte viszont Kata idegbecsípődésére kerestünk megoldást, ami a segítőkész buddy mellett egyszerűbb volt. Most már tudjuk, hogy 10€ befizetése után szinte bármit csinálnak velünk az EU-s TB kártyánk alapján/fejében. A vizsgálat alatt a spanyol lánnyal beszélgettünk, akihez valójában tartozott a kedves buddy, akit mellékesen Pia-nak hívnak. Nagyon sok minden előkerült, de jó érzés volt folyékonyan társalogni angolul.

A problémák elhárítása és gyógyszerbeszerzés után folytattuk utunkat, amit egy Sparkasse keresztezett, ami a legnépszerűbb, első számú, hiper-szuper német bank, és nagyon ajánlották számlanyitáshoz. Ehhez képest már az infó pultnál kipenderítettek minket, hogy ők márpedig ilyennel nem foglalkoznak, hogy félévre számlát nyissanak, menjünk inkább a konkurenciához...

Vert seregünk a metróba vonult a Neumarkton, hogy elkészíttessük a bérletünket. A formanyomtatvány kitöltése után hamar sorra kerültünk, nagy szerencsénkre, mert utánunk bizony feltorlódtak az emberek. Itt egy nagyon kedves ügyintéző bácsit kaptunk, aki türelmesen elkészítette nekünk a bérleteket, és ipari mennyiségű térképpel látott, el, így, aki jön hozzám eltévedni nem fog :)

A bérlet projekt sikeres teljesítésén felbuzdulva körbepillantottunk a Neumarkton és szemünk egy Commerzbankba ütközött. Nosza, rajta bementünk, megérdeklődtük a feltételeket és két embert ott is hagytunk számlát nyitni (minden ingyen van, amire nekünk szükségünk van, és még a Deutsche Bankos ATM-ből is ingyen lehet pénzt felvenni). Tomi és én pedig elindultunk ebédet szerezni, és megkeresni az újabb Introductory helyszínét. Az ebédünket a Lidlben szereztük be, majd az egyre melegedő időben már pólóban napozva, az egyetemhez közeli tóval is rendelkező parkban költöttük el. Desszertnek - szülinapom ürügyén - Haribot vettem magamhoz =)

A kellemes ebéd után nekivágtunk az Aachener Str.-nak, meglepődve tapasztaltuk, hogy a 75-ös ház számot a 191-es követi, de a legérdekesebb a benzinkút melléképületeként jellemezhető épület volt, amit mi kerestünk, ez is az egyetemé, itt van a nemzetközi iroda. :)

Újabb rakat papírral gazdagodtunk, és még egyszer belénk sulykolták a teendőinket, kaptunk listát is, ahol lehet pipálgatni, ez elég hasznos volt, bár a végére az ír tájékoztató néni (Cáit) angoljától elfáradtam, de Tomival összehasonlítottuk a leszűrt információkat és mindent sikerült megérteni. Aztán a jó idő és a szülinapom hatására, vagy ezektől függetlenül(?:)) pillanatok alatt lerendeztük a hazaküldendő papírok aláírását, és kedvesen felajánlották, hogy el is faxolják nekünk az egyetemre. Mi ezért hálásak voltunk, és nagyon örültünk, hogy nem kell scannelős helyet keresnünk. És a nap itt még nem ért véget, mert ezután mentünk regisztrálni a német kurzusra (tulajdonképpen ez az oka annak, hogy már 30-án utaztam és nem csak elsején). Végig sétáltunk az Universität Str-en, amin végig az egyetem épületei vannak. Megállapítottuk, hogy a főépület felújítás alatt van, emiatt teljesen be van csomagolva, szóval nincs nagy változás Pesthez képest, mi csak ilyen helyre tudunk járni...:)

Óriás sor fogadott minket a német "tanszéken" (amit úgy el dugtak, hogy csak na), összefutottunk a többiekkel, de ők siettek oda, ahonnan mi jöttünk (névsor szerinti bontás miatt). Kicsit dumálgattunk a sorban állokkal, de alapvetően csak bambultunk magunk elé, és lépegettünk előre, majd kihasználtunk minden lehetőséget a fekvésre támaszkodásra. Közben Tominak az a remek ötlete támadt, hogy a korábban kinézett ingyenes SIM kártya szerzésnek utána néz. Így a sikeres regisztráció után, amin mindketten nagyon hamar túl estünk (2 néni csinálta, miközben legalább 200-an voltunk összesen...itt van valami sorban állás fétis, vagy nem tom).

Kíváncsiságból és másnapra készülésből bekukkantottunk az egyetem fő épületébe, hát...nem sok minden van, ami el vonja majd a figyelmünket a tanulásról. Puritán egyszerűség, de nem az egyetem kinézete miatt jöttünk ide szóval ez csak adalék. Meg azért a fotó az "Universität zu Köln Herzlich willkommen" alatt kellett.

Szóval a sikeresnek mondható nap után még SIM kártyát is szereztünk mindjájunknak Valeriatól a helyi ESN vezérétől, mert szerencsénkre a közelünkben lakott.

Viszont a szállásra visszaérkezve újabb hírek fogadtak minket...

Folyt köv...:D

Talán a legérdekesebb, hogy 23 éves lettem :)

Komolyabbra fordítva a szót, a repülésről annyit, hogy egy nagyon fura Németországba férjhez ment nő és kislánya mellett ültem. Valami miatt a kislányt folyamatosan foglalkoztani kellett (nem vagy éhes?, akarsz színezni?, nézd a kisfiút!, olvassunk?!, tiszta banános vagy, azt ehetsz, amit anya mond!, ezért nem szabad közel menni a tűzhelyhez). Szerintem a kis csaj is baromira unta, de mindegy is, mert ablak mellé kértem a helyet, így gyönyörködhetem a tájban felülről, meg pótoltam némi alvást, ami az 5 órai kelés és izgulás miatt kimaradt. Külön öröm volt, hogy nem dugult be vészesen a fülem, így nem fél süketen kellett az első napon léteznem :) Sőt a leszállásnál már lehetett legelésző bocikat látni, meg tic-tac méretű fehér valamiket, amik sejtésem szerint bárányok voltak egy kupacon.

A csomagoknál újra felvettük a kontaktot Tomival, aki innentől a hivatalos bőröndemelgetőmmé vált magasabb padkáknál, lépcsőknél. A reptérről -ami amellett, hogy Köln-Bonn, még Konrad Ardenauer is- vonattal jutottunk be a városba. (Az első devizakártya használat után) nekem nagyon jó élmény volt, mert külcsínben nem sok minden változott mióta itt voltam, jó érzés volt a Hauptbanhofról kigördülve megpillantani a dómot, mégha csak rövid időre is, mert robogtunk tovább. Minden állomáson furábbnál furább öltözékű emberekről derült ki, hogy ellenőrök, nagyon érdekes volt. A vonat után villamos következett, amiről leszállva kicsit tanácstalankodtunk és ezt rögtön kihasználta egy helyi csöves. Németül úgy beszélt, hogy esélytelen volt megérteni, viszont angolra váltva ő lett az első segítőnk, aki a GPS hiányos működése ellenére irányba állított minket, és egy szóval sem említette egyszer sem, hogy már pedig ő ezért pénzt kérne. Meglepetés volt a pozitív fajtából.

Sikeresen elértük a szállást lezártuk a cuccainkat, mert nem tudtunk a szobába még becheckolni, és nyakunkba vettük a várost. Igazándiból nem volt jó időnk, kifejezetten őszi, de legalább nem esett. Ez már a belvároson kívül eső rész volt, így az épületek akkora élményt nem nyújtottak, viszont a fű nagyon szép zöld mindenhol, ami nekem tetszik. Aztán a séta vége felé találtunk egy parkot, ahol a sekély vizű tóban rengeteg kacsa, két liba, egy nagyon furcsa kacsa-liba keverék, és jó pár azonosíthatatlan madáregyed lakott. Mire visszaértük Kata is megérkezett a szállásra, majd Peti is csatlakozott hozzánk. Némi időt eltöltöttünk a lenti kávézóban a laptopok társaságában, majd elindultunk az Introductory meetingre.

Hasznos infó kevés volt, főleg az elkövetkező hetekben szerveződő bulikat osztották meg velünk. Ezután kötetlen beszélgetés következett, pajtiztunk többekkel, majd megérkezett Annika, akitől olyan hasznos dolgokat szereztünk, mint ideiglenes diákigazolvány (egy rózsaszín kutyanyelv, míg be nem fizetjük a 214€-t a rendes diákért és ki nem várjuk a 4-5 hetet míg megérkezik), nyomtatvány a  szeptemberi bérletigényléshez, térkép. Ezt követően elvileg elindultunk volna egy kocsmába, ami a rendszeres keddi program lesz (minden rövid és sör 1€...), ehelyett viszont valamiért az irodához közeli Kioskot kezdték el kifosztani az emberek, meg valamire kellett várni. Hát nekem addig sikerült várni, míg a kialvatlanság, a kevés evés és ivás nagyon erős fejfájásban csúcsosodott ki, így én visszatértem a szállásra, mert a zuhanynál és az alvásnál jobb orvosságot nem tudtam kitalálni. Menet közben további két magyar Erasmusos társunk is befutott, így teljessé vált az előőrs.

 Sziasztok!

Akkor üdvözlet mindenkinek Kölnből :)

A repülés nem volt rossz, bár félórás késéssel indultunk, de csak negyedórás késéssel érkeztünk. Szerencsére a csomagokkal nem volt baj, "csupán", annyi, hogy a nagy bőröndöm nehéz lett, nagyon nehéz. Ez az átmeneti hostelig történő eljutásban apróbb nehézségeket okozott, de nem egyedül utaztam, így ezek is megoldódtak.

Részletek később, most mendegélni kell Introductory meetingre.

Ez a dátumon kívül abból is látszik, hogy megszaporodott azoknak az embereknek a száma, akiktől búcsút vettem, és elkezdődtek az utolsó utáni találkozások.

A másik figyelmeztetőjel, hogy ma bementem az egyetemre, és röpke 40 perc alatt két irodán verekedtem át magam, ezzel minden az indulás előtti, itthon megvalósítandó papírmunkát letudva!

Sőt tegnap olyan dolgot is elintéztem, ami már jó ideje a körmömre égett. Írtam szegény buddy-mnak. Ő meg válaszolt is hipp-hopp :) Mint kiderült, egy török, ámde germanisztika szakos hallgató lesz az én patrónusom az első időkben, aki imád salsa-zni (engem is akar vinni ;)), és jelenleg Észtországban múlatja az idejét önkéntes tanítással.

Ja és még egy kalandot is beszerveztem magamnak, mert érdeklődni akartam a repülőtársaságtól a plusz kilók és laptop ürügyén. Viszont arra nem számítottam, hogyha egy magyar elérhetőséget hívok, akkor egy kellemes férfi hang fog bejelentkezni a vonal túl felén,... németül :) Szerencsére a lélekjelenlétem megmaradt és sikerült megtudnom a szükséges infókat, de a Guten Tag utáni fél percet nem kívánom senkinek =)

Nem tudom az indulás előtt lesz-e még posztra érdemes történés, a bőrönd(köszi Eszter)taposást mindenki el tudja képzelni, meg a félelemmel vegyes izgalmat, ami 29-én fog kicsúcsosodni. Úgyhogy nem mondom, hogy legközelebb, már Kölnből jelentkezem, de nagyon valószínű ;)

Egy talán népszerű bejelentés, a blog folytatódik.

Megküzdöttem már egyszer az egyetemi bürokrácia démonaival, így a minimumot tárgyelfogadtatás terén teljesítettem. Most viszont kényszerpihenő van, mert bárki akire még szükségem lenne szabadságát tölti.

Sebaj így erősíthetem magam, élvezhetem, hogy intézik nekem az ideiglenes szállást, míg nem költözhetünk a koliba :) Meg most már tényleg futószalagon érkeznek a búcsú buli meghívások és én is győzőm koordinálni az időmet, hogy mikor kitől hogyan búcsúzzak, persze örülnék, ha ez lenne a legnagyobb problémám.

Mindemellett igaz ugyan, hogy az itthoni egyetmen meghalt az élet, kinn viszont elintéződött és véglegessé vált a kolis helyem, olyannyira precízek, hogy még a szellőztetés rendjét is előre elküldték nekünk.

Szóval a most érthetően vegyes érzésekkel várom az újdonságokat, de nagyon örülök, hogy akadnak tenni és beszerezni valók, amik teljesen le tudják kötni a figyelmemet.

Aki tudja miért annak nem kell kifejteni, aki pedig nem, annak más közvetlenebb fórumon szívesen elmondom.

Lényeg, hogy a környezet változás nem biztos, hogy rosszat tesz, de levegőben lógás van sok téren.

Felpörögtek az események mindig van valami intézni való. Viszont ennek következtében, már szinte a magaménak érezhetek egy 16,38 nm-es szobát, amihez saját erkély is tartozik. 9 emberrel osztom majd meg a 4 tusolót, és a közös nappali résszel együtt lesz konyha helység is. Ezek eddig a szuper dolgok, mindamellett, hogy nem megy rá az egész ösztöndíjam. Viszont most majd meg kell szoknom, hogy a suli bizony minimum 30 perc villamossal, az évek során megszokott 10-15 perces sétákkal ellentétben, és mindez igaz a belváros elérésére is. Persze ennek előnye, hogy valószínű a "lyukasórákban" nem mindenki szétszéled, hanem közösen fogunk bandázni, másrészről pedig nem a belvárosi nyüzsiben, hanem zöldövezeti nyugiban lakhatok. Igaz a szomszédok, építkezés, forgalom még okozhat meglepetéseket, de alapvetően bizakodó vagyok :)

Furcsa megtapasztalni, hogy azt írják egy levél végére, hogy visszajelzést csak külön kérésre küldünk, de sebaj akkor kérek. És akkor bizony kedvesen válaszolnak, így a lakhatás mellett az előszemeszteri német kurzus is fixnek látszik. Az meg még a jövő zenéje, hogy hajlandók-e foglalkozni velem az egész félév folyamán (érthető módon nagy a túl jelentkezés, hiszen sehol nem tanulhatsz teljesen ingyen félévig, idegen nyelvi környezetben :D).

Azt meg már csak halkan súgom, hogy még egy Hauptseminarra is bekerültem, amiről egyenlőre annyi bizonyos, hogy csoportmunka, az e-kereskedelemről és fogyasztói szokásokról fogunk egy Blockseminart hallgatni, majd nekünk kell egy témát kidolgozni és a félév végén prezentálni, hogy hol az még legyen titok. Ki tudja lehet az első héten sokkot kapok, és usgyi haza ;)

Sziasztok!

Üdvözlök mindenkit, remélem érdekes dolgokat fogtok itt olvasni. Bármi észrevétel, óhaj-sóhaj jöhet, kezdőként csak hálás leszek érte :)

Célom, hogy az általam eddig a másik oldalról tapasztalt Erasmusos létemről minél teljesebb képet juttassak el azokhoz, akiket érdekel. A formát Eszter barátosnémtól lestem el, mert a kilométeres levelekben nulla történéssel is jó vagyok. Viszont gyanítom, hogy az elkövetkező időszakban történésekben nem lesz hiány =)

Ami írásra indított, már most, az pedig egy jeles esemény, mégpedig, hogy bizony a repülőjegyem lefoglalva. Augusztus 30-án reggel könnyes búcsút veszek kis családomtól és Magyarországtól egy időre, és vár a Rajna ékköve, pontosabban előbb a Flughafen Köln Bonn.

Annyira profi vagyok, hogy a kétéves tananyag, emlék, feljegyzés és miegyéb halmok között egy - még a gimnázium alatt szerzett - Köln térképre akadtam, néhány képeslap társaságában. Azóta ezek a polcomon díszelegnek és szemlélik a padlón burjánzó káoszt, én meg nosztalgiázom ezerrel :)

Ha további fejlemények vannak jelentkezem, addig várjatok türelemmel! Persze így nyár időben nem féltek senkit, hogy a négy fal között unatkozna. :)