Szóval ott hagytam abba, hogy egy eseménydús nap után a szállásra visszaérkeztünk.

Itt az a hír fogadott minket, hogy a többiek mind be tudnak már aznap költözni a végleges kolinkba. Nosza mi is fogtuk magunkat próbáltuk hívni a fazont, aki ezeket a jó kis információkat tudta adni. Menet közben, hogy csavarjunk egyet a dolgon még az új SIM-eket is beizzítottuk. A végkonklúzió az lett, hogy a biztos beköltözőkkel küldünk mindannyian meghatalmazást, hogy ha lehet vegyék át a kulcsainkat mi meg majd át érünk. Ez azért volt ilyen fontos, mert mint most már tudjuk a koli jó 30-40 perces utazásra van az egyetemtől, és az idő beosztásunk úgy szólt, hogy 9-től költözhetünk csütörtökön a koliba, és 10:30-tól már írjuk a német kurzushoz a szintfelmérőt az egyetemen, ez szerény számítások szerint is nagyon korán kelést determinlált.

Tehát elindultak az első emberek, csomagok és a szerződések. Mi Tomival a nagy ijedségre tekintettel, amit a meghatalmazások nyomtatása keltett (nekem volt még itthonról nyomtatva!), hogy úgy döntöttük megnézzük errefelé milyen gyrost csinálnak (igen, Németországban a legközelebbi ilyen jellegű hely ott nem egy döneres volt :)). Szerencsére nem csalódtunk, mindketten jól laktunk, én az este folyamán még kétszer ettem az óriásból, és így is alig akart elfogyni.

Mire visszaértünk segíthettünk Katának kipakolni, mert ő volt még biztos. Vele utazott az én bőröndöm is. Az odafele útjukon felhívtak engem, hogy nem találnak a kolis listán...egy kisebb szívroham kihordva lábon..., majd úgy döntöttem, hogy a csomagom ott van, legfeljebb reggel elmegyek megnézni, hogy hogy is van ez (mert a szerződés az autóban maradt, így csak a nevemet tudták a bérlő számomat nem). Rövid időn belül kiderült, hogy csak adminisztrációs hiba és mi is költözhetünk Tomival. Nagy volt az öröm, úgy éreztem ez egy igazi szülinapi ajándék :)

A villamoson már nagyon fáradtak voltunk, pedig csak sejtettük, hogy körülbelül hol kell leszállnunk majd tovább mennünk. Ennek örömére egy kisebb kört tettünk a lehűlt, ámde tiszta levegőjű külvárosban (családi házak, erdő, rendezett porták, drága autók), míg elértük a Grüngürtel Staße-t. Kisebb nagyobb zökkenőkkel mindketten a kulcsainkhoz jutottunk, de fordítva. Tomi újra a bőrönd emelgető szerepben tetszeleghetett, ami azok után, hogy útközben még csokit is kaptam tőle, hosszú időre biztosította a jó benyomást róla bennem :)

Az ötödiken a sikertelen próbálkozások után Tomi beengedett a nekiadott kulccsal a szobába, ahol a várt ágy, asztal, szék, szekrény, polc kombónál több fogadott. Hátrahagytak nekem egy ruhaszárítót az erkélyen, pont elég vállfát (még akár a vendégeknek is jut), és egy modemet (bár ez talán jár). Kicsit felfedeztem a közös helységeket, szöszöltem a papírjaimmal, lezuhanyoztam és a hálózsákomban, azt hiszem már tényleg 23 évesen, álomra hajtottam a fejem. Jó érzés volt meglepően, nem zavart az egyedüllét, sem a függönyök hiánya. A kutyus velem volt :).