Szóval a „városnézés” után visszaindultunk a koliba, a Lidl-ben vettünk némi „alap”anyagot az estéhez. A napsugarak érintésétől megszabadítottuk magunkat, vérmérséklettől függően buli szerkót öltöttünk, majd elfogyasztottuk a zsákmányunkat vacsora közben, és egy laza órás késéssel meg is érkeztünk a kocsmatúra első állomására. Julia az orosz lány is velünk tartott mindebben, így arra kényszerültünk, hogy egymás között is angolul beszéljünk, aminek nagyon örültem, mert nem a magyar beszélőkémet jöttem fejleszteni, meg egyébként is :D
 
Itt szembesültünk a vendéglátóhelyek áraival, ami a fél€-s Tuborg után picit szíven ütött, hiszen 2 decis, nagyon édes pohárban szolgálták fel a Kölscht (tipikus itten sör fajta, különböző márkákkal) potom 1,5€-ért. Szóval a reggeli wurst után este a Kölsch is pipálásra került, a „Mi az amit feltétlenül csinálnod kell Kölnben?” listán.
Némi töszörgés után tovább álltunk a következő helyre, a menetrend hasonló volt, csak keveredtünk a többi arccal és úgy beszélgettünk. Megismertük Berkant, Zoli kölcsön buddyját, aki az este vezető alakja volt, újra összeakadtunk Alexiával a kedves belga lánnyal, és azt hiszem még a csehekkel.
Az „apróságok” elfogyasztása után újabb sétálás következett, török, és újabb orosz ismeretségre tettem szert. Kiderült, hogy errefelé éjfél-egy óra magasságánál nem kezdődnek előbb a bulik. Valahogy eltelt addig is az idő, és megérkeztünk az Ǟußer Kanalstr-hez. Itt egy frissen nyitott szórakozó hely volt a cél. Igen sokáig hezitáltunk, hogy be akarunk-e menni 7€-ért, így közben Veronica (szlovák), egy argentin lány is a beszéltünk már kategóriába került. Valamikor Jan is odakeveredett, aki Katával együtt lelkesen biztatott, hogy nézzük meg belülről is a helyet. Így végül a szardínia feelinget választottam a hazamenetel helyett.
Két táncolós helység volt, mi a kisebbiket választottuk, ahol számunkra ismeretlen, de jó számokat játszottak, élő szaxofon betétekkel. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, és kegyetlenül izzadtunk, de megérte. Jó kis estét tudtunk magunk mögött, bár a lelépést nem időzítettük jól, mert 40 percet kellett várni az U-Bahn-ra, de ez is hamar elrepült az amerikai srácokkal társalogva. Ők is szépen hozzák a sztereotípiákat, mosolyognak 64 foggal, hadarnak angolul, és amikor elköszöntünk, jól meg lettünk ölelgetve általuk :)
Az átszálláskor Katával ketten maradtunk, kiveséztük, hogy minden mennyire jó volt, majd leszállás után szóba elegyedtünk Lo-val a brazil lánnyal, aki szintén kolis, és a 120-ban lakik a földszinten.
 
A hosszú éjszaka után a vasárnap reggel alvással és lustálkodással telt, de nem sokáig, mert 11kor jelenésünk volt a Brunch-on, ami az angol breakfast (reggeli) és lunch (ebéd) szavak mixe. Ennek megfelelően felvágottakkal, sajtokkal, vajakkal, jammekkel megpakolt asztalok fogadtak minket, friss zsemlék társaságában, majd felfedeztük a belső részt, ahol svédasztal jelleggel rengeteg minden volt, apró fasírtszerű valamik, rakott tészta, saláták garmadája. Óriási kupac ételt sikerült elfogyasztani, de ha úgy vesszük két étkezésre nézve nem vészes :) és a végén még megtoldottuk fincsi kaláccsal és pudinggal az egészet. Az asztalnál Anna-Luissal (mexikói), egy cseh lánnyal és Lo-val beszélgettünk sokat, az előző napi buliról, tanulásról, szóval a szokásos dolgokról.
Délután kettő táján vettünk búcsút a többiektől, hogy még tudjunk valamit kezdeni magunkkal és a dolgainkkal a koliban. Az idő ekkor már szelesre fordult, de általában még a napocska győzött. A brunch olyan jól sikerült, hogy vacsorára csak egy bögre kakaót szuszakoltam magamba, és ennek örömére aznap nem költöttem semmit, leszámítva, hogy a brunch-ot korábban fizettük.

A nap további részében a mindenféle tárgyaimat sakkoztam, eleget tettem mindenféle leveles kötelességemnek, skype-oltam,blogoltam, ja és Bo-val a konyhában diskuráltunk kicsit. Megtudtam, hogy szoktak összeülős estéket tartani a szinten, amikor közösen főznek, és legközelebb én is meg leszek hívva :). 

Szerző: nadra  2011.09.09. 08:48 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacolonia.blog.hu/api/trackback/id/tr1003213043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása