Felpörögtek az események mindig van valami intézni való. Viszont ennek következtében, már szinte a magaménak érezhetek egy 16,38 nm-es szobát, amihez saját erkély is tartozik. 9 emberrel osztom majd meg a 4 tusolót, és a közös nappali résszel együtt lesz konyha helység is. Ezek eddig a szuper dolgok, mindamellett, hogy nem megy rá az egész ösztöndíjam. Viszont most majd meg kell szoknom, hogy a suli bizony minimum 30 perc villamossal, az évek során megszokott 10-15 perces sétákkal ellentétben, és mindez igaz a belváros elérésére is. Persze ennek előnye, hogy valószínű a "lyukasórákban" nem mindenki szétszéled, hanem közösen fogunk bandázni, másrészről pedig nem a belvárosi nyüzsiben, hanem zöldövezeti nyugiban lakhatok. Igaz a szomszédok, építkezés, forgalom még okozhat meglepetéseket, de alapvetően bizakodó vagyok :)

Furcsa megtapasztalni, hogy azt írják egy levél végére, hogy visszajelzést csak külön kérésre küldünk, de sebaj akkor kérek. És akkor bizony kedvesen válaszolnak, így a lakhatás mellett az előszemeszteri német kurzus is fixnek látszik. Az meg még a jövő zenéje, hogy hajlandók-e foglalkozni velem az egész félév folyamán (érthető módon nagy a túl jelentkezés, hiszen sehol nem tanulhatsz teljesen ingyen félévig, idegen nyelvi környezetben :D).

Azt meg már csak halkan súgom, hogy még egy Hauptseminarra is bekerültem, amiről egyenlőre annyi bizonyos, hogy csoportmunka, az e-kereskedelemről és fogyasztói szokásokról fogunk egy Blockseminart hallgatni, majd nekünk kell egy témát kidolgozni és a félév végén prezentálni, hogy hol az még legyen titok. Ki tudja lehet az első héten sokkot kapok, és usgyi haza ;)

Szerző: nadra  2011.07.19. 23:51 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacolonia.blog.hu/api/trackback/id/tr683081880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása