Kezd kicsit hosszúra nyúlni a fő cím, de majd szól az, akit zavarnak a túl bő lére eresztett gondolataim :)

Az első szeptemberi napsugarak már 7 óra körül ébresztettek, én pedig hagytam, mert kipihentnek éreztem magam =). Így volt időm az elhanyagolt e-mailekre, reggelizni, és kizárni magam. Merthogy, olyan csodakulcsaink vannak, amik mindenkinek nyitják a saját szobáját a 4 fürdőt és a konyhát a mi emelet részünkön, plusz az egész koliban mindenki be tud jönni ezzel a kulccsal az alsó kapukon és bemehet a mosóhelységbe. A szépséghiba a dologban, hogy az ajtókon kívülről nincs kilincs, így ha az becsukódott és a kulcs benn van, akkor buko.

Érzékeltem a probléma lehetőségét már este is, amikor a feliratokat olvasgattam, meg amikor azt hittem örökre bezártam a konyhát... :). Reggel viszont meg is valósítottam, mert az egyik fürdőben hagytam a kulcsom. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy hallottam, hogy valaki zuhanyzik egy másik helységben. Így a szintlakókkal való első találkozásom pizsomában némileg kétségbe esve történt, így nem is volt időm megrökönyödni, hogy mennyire fekete a srác :). El nem tudom képzelni mi történt volna, ha a szobámban hagyom a kulcsot. Az incidens óta mániákusan szorítom magamhoz a kulcsot, és már a fürdés idejére is meg van a technika :)

A malőr után befejeztem a készülődést és elindultam a többiekkel megbeszélt találkozási pontra. Miután összegyűltünk segítettünk egy cseh lánynak a beköltözésnél, majd elindultunk a villamoshoz, megtudtuk Tomival merre van a rövidebb út, így már nem hiába keltünk fel aznap sem :). Jó időben megérkeztünk a bebugyolált egyetemre, fél 11ig beszélgettünk és figyeltük, hogy növekszik körülöttünk a tömeg. Jó félórás késéssel elkezdtek beengedni a terembe minket...egyesével. Kiszámoltam egy 800fős előadóban ültünk, az ültetés miatt közel 200 emberről volt szó(ez csak FYI).

Nem izgultam különösebben a teszt miatt hiszen a lényeg az volt, hogy részt vehessek a kurzuson és fejlődjön a németem, hogy könnyebben teljesíthessem majd az itteni tárgyakat. Persze az elején azért ott volt a jótékony mennyiségű adrenalin, ami segít a koncentrációban.

Két része volt az úgynevezett Einstufungtestnek, egy hallás utáni értés, és egy Lückentext (lyukas szöveg). Nekem tetszettek a feladatok örülnék ha az 5 lehetséges szint közül a legmagasabb három valamelyikébe kerülhetnék, talán a második legnehezebbre van esélyem, majd kedden kiderül.

A teszt után kiértékeltük a történteket, majd bevettük magunkat az egyetem menzájára. Itt két lehetőségünk volt. Lehetett menüt enni, illetve a salátabár részben mindenfélét összeválogatni és a súlya alapján kifizetni. Többekkel közösen a menünél kígyózó hosszú sor miatt a salátás részt közelítettük meg. Nagyon guszta és finom dolgok voltak, olyannyira, hogy nagyobb volt a szemem, mint a gyomrom, és egy kisebb résztől meg kellet válnom.

Ebéd után a frissen megismert, de szinte azonnal boldog szülinapot kívánó mexikói sráccal és a francia haverjaival lógtunk. Pierről még az is megmondja, hogy francia, aki még életében nem látott, de ő is aranyos. A kurzusokról és vizsgákról szóló prezentációra nagy hordákban vonoltunk, ahol ismét összeakadtunk Alexiával a belga lánnyal, akit még kedden tájékoztattunk az eseményekről, és sok-sok portugál srác is bekapcsolódót a beszélgetésbe. Kisebb tévelygések és viták után meg találtuk a termet, meghallgattuk az előadást, ahol főleg vért és könnyeket ígértek, de az ott hallott információk feldolgozása a hétvége gondja lesz.

Ezután mivel úgy tűnt van esélyünk rá, hárman nekivágtunk a bankszámla nyitásnak. Ez egy kisebb sétával kezdődött és a Deutsche Bankban ért véget. Nagyon kedvesen fogadtak minket, nagyjából olyan feltételekkel - talán szélesebb szolgáltatási körrel - mint a Commerzbanknál. Két ügyintéző nénihez kerültünk, én voltam a magányos harcos, mert gondoltam én megpróbálok németül is boldogulni. És tényleg sikerült, teljesen egyedül nyitottam egy német Giro-Kontot. Persze ehhez kellett, hogy a néni nagyon kedves és segítőkész legyen. Mindenféle azonosítókat megadott nekem, kaptam bevásárló kocsi érmét, és észrevette, hogy előző nap volt a szülinapom, ami szintén jól esett. Azonban ez még mind semmi, mert nem volt nálam a városi regisztrációmnak a lapja, így fél 5-kor elindultam, hogy 6-ig visszaérjek vele. Szerencsém volt, mert találtam buszt, ami elvitt a Neumarktig, ahonnan át tudtam szállni a kolihoz vivő 16-osra. Viszont a nagy rohanás ellenére (azért a cipő lecserélése szandálra belefért és nagyon jól esett) csak 18:10-kor értem vissza. Már be volt csukva minden és a rolók is félig le húzva, de láttam, hogy még ott vannak az emberek, így egy életem, egy halálom bekopogtam. És láss csodát nem elküldtek melegebb éghajlatra, hogy zárva vannak, hanem kedvesen megkérdezték mit szeretnék, utána szóltak a nénimnek, aki már/még várt(!), gyorsan lemásolta a papírt és utamra engedett.

Hihetetlen élmény volt főleg az előző napi faxolásos jóindulat után ilyen komoly mértékben tapasztalni, hogy így is működhet szolgáltatás.

Levezetésként ettem egy Nusseckét (leírhatatlanul finom: marcipános ízű, de annál levegősebb állagú massza, az alja csokiba mártva, a teteje pedig gazdagon szórva mogyoróval...nyammm!). Majd megtapasztaltam "A" tömeget, félelmetes volt csúcsidőben utazni. Leesett, hogy azért nem fogyatkoznak az emberek a szerelvényen a városból kifelé haladva, mert ez az a járat, amivel el lehet jutni Bonnba is. Felüdülés volt leszállni 2,5 óra rohanás és utazás után.

Viszont a nap nem csak azért zárult jól, mert megint sok mindent elintéztem, hanem azért is, mert összeültünk pizzát enni, és sörözni a többiekkel a másik épületben. Utána pedig találkoztam a szintlakótársaimmal, akik elmondták a legfontosabb tudni valókat, és hozzáadtak a koli fb csoportjához.

Azóta már bővült a tudásom és tudom, hogy a brazil Bo (Bolivar), a kameruni Andreo (vele ismerkedtem meg reggel :)) mellett, a szinten lakik még Yu, aki szerintem kínai, és még egy fekete bőrű lány, de az ő nevét nem sikerült megjegyeznem, és nem tudom, hogy szintén kameruni, vagy guineai. Lényeg a lényeg, hogy egy multikulti társaságba kerültem, eddig mindenki aranyos. Véletlenül az Andreo által használt fürdőbe költöztem be (mindenkinek van egy fő helye a négyből, ahol a cuccait is tarthatja), de ez sem okozott problémát, még mindig szimpatikus a hely.

Az négy fejezet benyomásairól és a mai IKEA túráról a következő bejegyzésben olvashattok majd :) (Lassan elmehetek szappanopera írónak :D).