A legutóbbi bejegyzésem óta naptárt váltottunk és 3 nem is eseménytelen hetet töltöttem otthon. Ez már abból is látszik, hogy egy leütésnyit sem sikerült bővíteni a blogon. Rá kellett jönnöm, hogy a blogírás olyasmi dolog, amit nem tudok a külső igény ellenére rendszeresen frissíteni, néha kicsúszik valami. Lényeg a lényeg nem ígérgetek tovább úti beszámolókat, akkor írok, ha belülről jön még valami az elkövetkező pár hétben.

Szóval a múltkor ott maradt abba dolog, hogy már nagyon készültem haza.

Nagyon kellemes, és feltöltő napokat töltöttem otthon. Persze erre rásegített a karácsony is, de főleg a 4 hónap távollét. Jó volt hallani, hogy „Welcome to Budapest Airport”, elképesztő volt a landolás után találkozni a szüleimmel, majd alig egy órával később a koliban ölelgetni halomra a rég nem látott embereket. Tényleg kívánni se tudtam volna jobbat :)

Aztán jött a karácsony, pár rokon, színház, némi tanulás, majd már ott tartottam, hogy Szilveszter van, anyukám készíti előre a lencselevest, és már megint Pesten voltam. Olyannyira, hogy egy hétre felköltöztem. Napközben a koliban, esténként pedig Ancsánál rontottam a levegőt, meg néha az egyetemen, ügyintézés, illetve vizsga címszó alatt. Lekopogom szerencsére mindkét vizsga meg lett elsőre, szóval pénteken nyugodtan üldögélhettem a közösségiben ;)

Aztán az utolsó héten még bekavart a laptopom, így most otthon fekszik és várja, hogy hazatérve meggyógyítassam. Most pedig Dávidnak hála kölcsön laptoppal élhetem az életet, és nem kell a könyvtár nyitva tartásához igazodnom a tanulással, ami véleményem szerint elég nagy könnyebbség :) Ezúton is köszönet még egyszer a jótevőmnek (és még mindig nem utoljára). Öröm volt az ürömben, hogy szerdára amúgy is szerveződött még pár találkozás, így összeköthettem a kellemest a hasznossal, és sokaktól sikerült ismét búcsút venni. 

Ezek után viszont már nem sikerült felhőtlenül boldogan készülni az utazásra. Az egészre rányomta a bélyegét a hamarosan bekövetkező 2 nap alatt 3 vizsga, amiből a duplázós napon természetesen egy német, egy angol. Úgyhogy minden motiváló, és derülátó gondolatomra szükség volt és van. A landolás azonban ráébresztett, hogy azért én ezt Köln nevű várost is megszerettem. Köd volt, amit alulról megvilágítottak a fények, és a Dóm tornyai mellett alig pár magasabb épület lógott a párafelhők fölé. A koli felé menet egymásra találtunk Katával, akivel egy gépen utaztunk, megnéztük alulról is a Dómot és a ködfelhőket. Az U-bahn út során még integettünk egymással egy volt németes csoporttársamnak, így már billent a mérleg nyelve a helyére rendesen, kedvet tekintve. 

Mindez a szobába lépve egy kedves képeslappal fokozódott, igen eltaláltátok Bo volt az elkövető. Ezután újabb értesítések, zuhany és ágyba dőlés. Hétfőn kihasználva, hogy nincs órám némileg feltöltöttem a raktáraimat, illetve áldoztam a tanulás oltárán. Kedden visszacsöppentem az egyetem valóságába. Innentől elég ingadozó hangulatban telnek a napok, még jó, hogy korábban Eszter mesélt az ő brüsszeli utolsó hónapjáról. Mostanra az időjárás is beállt az állandó szmötyire, valami mindig hullik, szóval, ahogy említettem elkélnek a motivációs technikák, ma például meglátogattam rendesen a dómot, most meg befejezem a régóta kezdett blog bejegyzést, hogy legalább valaminek a végére érjek. Szerencsére néhány kedves levél is színesítette a napot.

Szóval összességében jól vagyok, csak nagyon átmenetinek érzem itt már magam, de általában nap végére sikerül megtalálni az egyensúlyt.

Sok puszi haza, és szurkoljatok a vízilabdásoknak, meg a kéziseknek, (meg egy picit nekem január 31 és február 1 táján)!